Film csütörtök - „UHVATI FILM” fesztivál karavánja (Újvidék)

Az „UHVATI FILM” fesztivál karavánja érkezik június 15-én, csütörtökön 19 órakor a „Klara i Rosa”-ba.

 

Az „UHVATI FILM” fesztiválon minden évben több mint 30 fogyatékosságról szóló rövidfilmet mutatnak be a világ minden tájáról. Szakértő zsűri válogatása fogyatékosság témában, több száz benevezett film közül. Terjedelmük legfeljebb 30 perc. Az alkotások különböző műfajban készültek színdarab, animáció, dokumentumfilm kategóriában, de mindben közös, hogy képesek új megközelítésből betekintést nyújtani a valóságba, lerombolják a sztereotípiákat, előítéleteket, és egészen más képet adnak a világról. Nem betegségként jelenítik meg a fogyatékosságot, hanem különbözőségként. A fogyatékkal élőket, mint embereket, a társadalmi akadályokat, mint kihívásokat, amelyeket mindannyiunknak le kell bontani. A közönségnek lehetőségük van eszmecserét folytatni a látottakról a vetítések után. Ily módon a „UHVATI FILM” teret ad a kritikai gondolkodás és a párbeszéd fejlődésének, olyanról témában, amiről szinte soha sem beszélünk. A közönség hat rövidfilmet tekinthet meg. Szerb felirattal!
TECHNOLOGY FOR TALKING ( Technológia beszédhez) / UK, JEMIMA HUGHES, 5:23'
Miért érdemes megnézni ezt a filmet? A szelektor válasza: ha csak a lábaddal tudsz mozogni, vagy ha csak a hangoddal kommunikálni... Ha a természetes mozgás- és kommunikációs módok nem lehetségesek számunkra, tudjuk-e milyen alternatívák léteznek?

MY BROTHER IS DEAF / A bátyám SIKET (USA, PETER HOFFMAN KIMBALL, 10:00)
Miért érdemes megnézni ezt a filmet? (a válogató szava): Hogyan beszél az ötéves Lincoln az öccséről, aki süket? Hát szeretettel. És biztos vagyok benne, hogy a nézők szeretni fogják.

JUST IN CASE (Csak abban az esetben)/ UK, KIRSTY ROBINSON-WARD, 14’
Miért érdemes megnézni ezt a filmet? A szelektor válasza: az “Uhvati film” mindig megmozgatja a elménket! Ez a fesztivál újra felébreszti bennünk a gondolatot, hogy az emberi vágyak nem mindig szépek és kellemesek.

BLUE LEMONS: MARIE’S GIFT (kék citrom: Marina ajándéka) / KANADA, CLAIRE FRASER, 12:15'
Miért érdemes megnézni ezt a filmet? A szelektor válasza: a fesztivál egyik fő értéke, hogy lehetőséged van olyan filmeket látni, amelyek meglepnek és eláll a lélegzeted.

WE WILL BE HEARD (Meghallgatnak) / BRA, LARISSA NEPOMUCENO, 12:55'
Miért érdemes megnézni ezt a filmet? A szelektor válasza: a filmre extrém aktivista okokból esett a választás. Ahogy a cím is üzeni: hallani és látni a siket feministák perspektíváját.

NEW NEIGHBOUR (Új szomszéd) FRANCIAORSZÁG, VINCENT HAZARD, 4:47'
Miért érdemes megnézni ezt a filmet? A szelektor válasza: hogy nem minden az, aminek látszik, azt általában a komikus helyzetekből tanuljuk meg... 

 

*A „UHVATI FILM” fesztivált a KAO PARNAS – újvidéki egyesület szervezi. Egyik legfontosabb küldetésük és céljuk a fogyatékkal élők (kulturális) részvételének ösztönzése és támogatása, mindezt a művészet, oktatás és érdekképviselet területén. Alapelvük munkájuk során: olyan befogadó szellemiségű szervezetet működtetni, ami példaként szolgál más egyesületek számára, olyan kulturális események szervezésére, és szervezeti működésre, amely elérhető a fogyatékossággal élő emberek számára is. Oktatáson és együttműködésen keresztül ösztönözi a kultúra szereplőit arra, hogy mindenki számára elérhető programok megvalósítására. A hálózat tagjai a Szerbiai Független Kulturális Színtér Szövetsége, az Uhvati Filmfesztivál két díjazottja és az Európai Filmakadémia partnerei.

#klarairosa #uhvatiritam #uhvati film
HU