Kvartitura 2024 – Francis K.A. i Čuvari Stvari

Ebben az évben is hűek maradunk ahhoz a gondolathoz, hogy a művészet bárhol életre tud kelni – csak egy előadóra vagy műalkotásra és egy közönségre van hozzá szükség. A KVARTITURA behozza a művészetet a hétköznapi terekbe és lehetővé teszi, hogy tervezés és előtudás nélkül kerüljünk kapcsolatba művészi tartalommal, ami gazdagíthatja napjainkat, tágíthatja látókörünket.
Četvrtak, 12. septembar 2024. / Dudova šuma / 19;00
.
Szeptember folyamán különböző váratlan helyeken szervezünk majd programokat, az első esemény szeptember 12-én csütörtökön lesz 19 órától, a Sétaerdőben (a tó közelében), amikor lehetőségünk lesz meghallgatni ezt a két remek belgrádi együttest: Francis K.A. és Čuvari stvari.
.
A programot az Ametek Alapítvány támogatta.
.
A Francis K. A. egy belgrádban létrejött zenekar. A Tamara Jeličićből és Miloš Mihajlovićból álló duó a melankolikus elektro hangzás iránti közös szerelem miatt álltt össze. Az első közös dalaikat a „Nežnost retka je” EP-n teszik közzé. Hangzásuk az alternatív és a pop táncára épül, és vannak benne olyan gitár kíséretek is, amelyek rockos érzéseket adnak.
.
A Čuvari Stvari 2019-ben alakult Belgrádban, dalaikban különféle dilemmákkal és társadalmi problémákkal foglalkoznak. Az együttest Ivana Milošević (ének, basszusgitár), Sanja Rajić (gitár, ének), Lena Mikuška (ének) és Galica Pivač (dob, ének) alkotják, és nemrégiben mutatták be a "Tonem" című EP-t. A tagok eltérő zenei ízlése vezetett ahhoz, hogy a "Tonem" a műfajok érdekes keveréke.
.
Csatlakozzatok hozzánk!

.

HU